Azt már az elején szeretném leszögezni, hogy borzasztóan racionális ember vagyok és úgy gondolom, hogy (elég jól) ismerem magam. Ezért nem mondhatom, hogy megvilágosodtam, vagy bármilyen meglepő felismerés ért. Bevallom, vannak a játéknak olyan elemei, amiket képtelen vagyok komolyan venni - ebben a részben elismerem, hogy ez egy játék. Viszont ha az, akkor a legösszetettebb, legkomolyabb, legkomplexebb játék, amit valaha láttam.  Nem voltak sem elvárásaim, sem félelmeim a játékkal kapcsolatban - egyszerűen érdekelt és ki akartam próbálni. Be kell vallanom, lenyűgözött. Úgy gondolom, hogy ez egy kőkemény pszichoterápiás eszköz. Maga a "játék" folyamata nem lesz egy könnyed kikapcsolódás. Nagyon megterhelő, mégis megnyugtató. Beférkőzik a fejedbe és teljesen váratlan helyzetekben jut eszedbe. Elgondolkodtat, ösztönöz, reményt ad, pofán vág, megdöbbent - tényleg hihetetlen!

Ami még hihetetlenebb, az Klaudia személye. Néhány éve ismerjük már egymást, de soha nem voltunk bizalmi viszonyban. A játék kezdete előtt mégis megosztottam vele valamit, amit kevesen tudnak rólam, mert úgy éreztem, hogy ezt csak őszintén érdemes játszani. És ezt jól tettem. Teljesen megdöbbentem azon, ahogy bánni tudott velem. Egyszer játszottam (eddig), egyedül, mégis ki merem jelenteni, hogy képes teljesen személyre szabottan vezetni a játékot. Tudta, hogy nekem csakis egyedül szabad játszanom. Tudta, mikor kell nevetni és mikor kell hagyni, hogy elérzékenyüljek. Tudta, hogy mikor lehet beszólni és mikor kell rám hagyni valamit. Úgy irányított, hogy nem befolyásolt. Tudta, mikor és miért kell megdicsérnie és mikor nem. Értette, amit mondok, tudta, mikor mit érzek. Korábban is kedveltem őt, de a játék során olyan szeretet éreztem iránta, mint addig soha. Azóta pedig mélységesen tisztelem és felnézek rá, mert olyan dolgokra képes, amelyekre csak rettentő kevesen. Ha elérkezik az idő, hogy újra játszani akarjak, akkor kizárólag vele tudom ezt elképzelni.