Felmerült a szeretet az egoizmus és az elfogadás oldaláról.
Manapság sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy címkézzük a szeretetet.
"Én így szeretek, és sokkal tudatosabb vagyok már rá." "Én máshogy szeretek, de fogadd el, mert nekem ez a komfortos, és ha a szeretetben kell változni, akkor az milyen már." "Én szupertündéraranyos vagyok, de nagyjából leszarom neked mi a jó, figyelj, megmutatom mi lenne az IGAZÁN jó, miért nem úgy szeretsz?" "Én elhiszem, hogy ezt érzed, de majd fogod máshogy, ha rálátsz igazán a folyamataidra, rá fogsz jönni, hogy másk
ént kéne szeretni."
"Nagyjából nem érdekel, hogyan szeretsz, én így szeretek, kell vagy nem kell."
Minden embernek azonosak a szükségletei. Ez tény. Kis Pista és Nagy Mari is vágyik arra, hogy szeressék (akkor is, ha a tapasztalatai miatt elfojtja magában). De nem JóskaJános, hanem kispista és nagymari módra.
Előfordulhat, hogy az egyik fél gondoskodón szeret, a másik meg végtelen szabad teret hagy, az egyiknek kuckóra és állandó közelségre van szüksége, a másiknak meg átláthatatlan búzamezőkre, egy biztos háttérországgal. Mi van akkor, ha ez a szeretet dolog teljesen mást jelent a résztvevő feleknek?
Jogunk van-e megszabni egymásnak, hogyan szeressünk, és vajon kinek a kezében van a nagy igazság a témában?
Én úgy gondolom, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze", mindenkinek az a valódi és komfortos, ahogyan ő kommunikálja a szeretetet. Ez teljesen rendben van is így. Akkor, ha pontosan tudja, hogy miként teszi, és közben tisztelettel fordul a másik véleményének irányába.
Ott indul a verkli, hogy tisztában kell legyünk azzal, hogy a mi álláspontunk csak egy szelete a teljes valóságnak. Saját megéléseink formálják, saját perifériánk, és látott mintáink. Ettől nem lesz sem rosszabb, sem jobb másokénál, csak lesz. És a másik pont ugyanígy van vele.
Ha tiszteljük a másik folyamatait, ha elmondjuk neki tiszta, ítélkezésmentes kommunikációval, hogy mi az, amit másként tehet a szeretésben velünk kapcsolatban, és mi az, amit esetleg hagyjon el lehetőleg, akkor egy win-win helyzetre hívjuk meg őt. Akkor már látni fogjuk - hiszen a másik a védekezés kényszere nélkül képes elmondani/mutatni -, hogy nem szeret "kevésbé" minket, csak máshogy. Elindulhat egy kölcsönös megelégedésen alapuló, áramló folyamat, melyben mindkét fél önként, kényszer nélkül ad és kap. Egy ilyen kapcsolatnak része az, hogy a másik saját döntése alapján vesz részt, mert így akarja, és nem kap büntetést akkor sem, ha nem tud beleállni. Mindenki annyit és úgy tesz bele, amennyire képes, és ez sosem helyezi el a másikat sehova, nem lesz tőle kevesebb.
A szeretet mindenkié, legyen az baráti, rokoni, vagy szerelmi. Ne tegyük hatalmi harccá, ne használjuk eszközként. Legyen olyan tiszta, és magától értetődő, mint az, hogy létezünk.
Comments