Ma megint előjött az, hogy gyakran másokhoz mérjük magukat. A másik vékonyabb/kövérebb, fiatalabb/idősebb, gazdagabb, szerencsésebb, boldogabb, jobb lehetőségei vannak, tuti beleszületett.
Ítélkezünk.
Ott ülünk a napi guzminkban, és utáljuk magunkat, az életünket, leginkább pedig a másikat. Aki ilyenebb, vagy olyanabb, mint mi vagyunk.
Nehéz ebből a helyzetből rálátni a valóságra: az, hogy ő valójában milyen, nincs hatással az életünkre. Nem leszünk vékonyabbak, ha ő meghízik, és nem leszünk gazdagabbak, ha kiszalad alóla a Merci.
A mi életünkért csak és kizárólag mi vagyunk felelősek, és a döntéseink. Befolyásolnak látott és tanult minták, ám a helyzetet mi alakítjuk. Az is a mi döntésünk, ha nem teszünk semmit, az is, ha maradunk egy méltatlan helyzetben, és az is, ha áldozatból tettessé válunk egy-egy játszmában. Nem vagyunk feketék, vagy fehérek, egyezményes jók, vagy gonoszok. Emberek vagyunk, javítanivalókkal, értékekkel.
Lássuk meg a tükörből ránk tekintő szemünkben azt a bizonyos gerendát, és söprögessünk a saját házunk táján. Mert hiába döglik meg a szomszéd tehene, nekünk attól még nem születik új. Csak akkor, ha teszünk érte.
コメント