Annyira sokat félünk. Elvesztésektől, fájdalmaktól, be nem teljesülő vágyaktól, meg nem élhető álmoktól, hogy mit gondolnak rólunk mások, mit tesznek, vagy nem tesznek, értünk, vagy ellenünk.
A félelemben nincs bizalom, és nincs szeretet. Nem bízom magamban, hogy el tudom viselni, ami ér, és nem szeretem magam eléggé, hogy megbízzak az értékeimben. Mert ha bíznék magamban, tudnám: mindent - is - el tudok viselni, és akkor szeretném magam, hiszen vannak eszközeim arra, hogy túléljek, és tisztában lennék értékeimmel.
Ehelyett szűkölünk a sarokban, védjük a fejünket, hasunkat, hátunkat, és örök készültségben rettegünk.
Pedig szerethetnénk is másokat, tiszta szívvel. Vállalva azt, hogy elveszítünk - de addig, amíg megvolt, fontos élmény volt. Pedig szerethetnénk is magunkat. Vállalva azt, hogy mások csúnyát gondolnak rólunk - és a véleményüket meghagyhatnánk nekik. Pedig szerethetnénk is saját értékeinket. Vállalva, hogy fájdalom ér - és tudatosíthatnánk, hogy van eszköztárunk a túlélésre. Pedig szerethetnénk is vágyainkat. Vállalva, hogy nem valósul meg - de engedélyt adva magunknak arra, hogy mégis. Pedig szerethetnénk is a jövőnket. Vállalva, hogy érhetnek sérülések - de bízunk abban, hogy élvezni tudjuk a jót is.
Te kész vagy a változásra?
Comments