Amikor gyermek vagy, még hiszel a mesékben. Még látod magad körül a világ szépségeit. Még van merszed önmagad adni, önfeledten, játékosan, hiszen abból indulsz ki, hogy a lényed egyedi és megismételhetetlen.
Aztán lassanként meghódítják a váradat, szertefoszlatják a fantáziaszülte világodat. Kritizálják és bírálják álmaidat, kételkednek megvalósíthatóságukban. Felkészítenek a világ bajaira, de nem mindig azokkal az eszközökkel, amikkel élni lennél képes. Nem a te lényedre szabva, hanem tapasztalati alapon, a nagy átlagot tekintve.
Jót akarnak.
Te pedig hiszel nekik, hiszen többen vannak, régebben élnek, és megbízol bennük. Lassan elhalványodik körülötted a képzeletparadicsom, megfakulnak a színek. Nem tudod alkalmazni a kapott mankókat, mert valaki másnak készültek. Elveszted az egyensúlyod, és nincs mibe kapaszkodni, pedig olykor erős szél fúj. Úgy érzed olyan helyre születtél, amibe mindig mindenért küzdeni kell. Minden lépés nehéz, és ha nem tudsz belesimulni a közbe, akkor kívülálló vagy. Annak is bélyegeznek, és annak is érzed magad.
Azonban már nem vagy gyerek, illetve nem csak az vagy. A te döntéseddé váltak a helyzetek, és már te 'akarsz jót' másoknak. Ha őszinte vagy magaddal, te is látod, hogy mindig van mit fejlődni, haladni. minden belőled indul ki. Az első lépés az, hogy találd meg magadban azt a gyermeket, és a neki szükséges eszközökkel akarj neki jót. Mert te tudod valójában, hogy mi az, ami őt boldoggá, komfortossá teszi. Ne félj leásni a mélybe, nehéz ugyan szembenézni a gyerekkori rémekkel, azonban érdemes megküzdeni a sárkánnyal. Hogy újra legyenek színek, és láthatóvá váljon a képzelet-világ. Az a világ, mely előidézi, támogatja céljaidat, amely lehetővé teszi, hogy elhidd: minderre képes vagy - és még sokkal többre is!. Vedd elő azt az ecsetet, és varázsold vele láthatóvá. Magadat. Magadnak.
<3
Comments